Havas Henrik: Gyárfás Tamás ezt is túléli
A Nap-kelte egykori műsorvezetője kedd éjjel reagált Facebook-oldalán arra, hogy őrizetbe vették Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében. „Alig akarom elhinni” – fogalmazott.
A Nap-kelte egykori műsorvezetője kedd éjjel reagált Facebook-oldalán arra, hogy őrizetbe vették Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében. „Alig akarom elhinni” – fogalmazott.
A Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással gyanúsítják, és bűnügyi őrizetbe vették a volt úszószövetségi elnököt.
Hosszú évek óta közszájon forog, hogy az 1998-ban meggyilkolt Fenyő Jánossal hírhedten feszült viszonyt ápolt Gyárfás Tamás médiavállalkozó, az úszószövetség volt elnöke. Kedden mégis általános meglepetést okozott, amikor elkezdett terjedni a hír, amely szerint a volt sportvezetőt kihallgatták a 20 évvel ezelőtti emberölési ügyben. De min feszült egymásnak Fenyő és Gyárfás?
Sok ajtót rám csaptak, az biztos – mondta az Indexnek adott interjúban a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka edző-férje, amikor arról beszélt, hogyan fogadták Magyarországon az ötleteit.
Előbb Czene Attila, majd Hornyák Viktor és Tóth István is visszalépett az elnökjelöltségtől, Horváth Gergely Domonkost pedig nem támogatta a közgyűlés. A poszt egyetlen várományosa így az olimpiai bajnok úszó, Wladár Sándor lett, akit nagy többséggel meg is választottak. Az ülésen előkerült egy bilincs is.
Gyárfást is jelölték volna, de nem fogadta el a jelölést, Czene Attila viszont az indulók között van.
Bienerth Gusztáv az elnökségért folytatott küzdelmet elvesztette, és egy még fontosabb csata kellős közepén van. Hét hónapos uralkodásának kétes ügyeit a rendőrség tisztázhatja, ha helyt adnak a feljelentésnek, amellyel Bienerthet vették célba. A volt elnök sértett emberek rágalmairól, támadásáról beszélt, mi pedig bemutatjuk, mely ügyletekben kell védekeznie.
Bár óriási többséggel váltották le pénteken az úszószövetség elnöki posztjáról, Bienerth Gusztáv a Tv2 reggeli műsorában tovább mantrázta, mennyire sikeres volt a hét hónap, amíg ő irányította a szervezetet. Szerinte akkora demokráciát hozott, hogy az már túl sok volt egyeseknek – miközben értetlenkedett, hogy miért nyíltan szavazva vonták meg tőle a bizalmat. Az interjúban más pikáns részek is voltak, állítólag volt klubelnök, aki bizalmas kérdésekkel zaklatta.
A Magyar Úszószövetség közgyűlésének hivatalos célja a lemondott elnökségi tagok pótlása volt, de az előzmények alapján sejteni lehetett, hogy a fő kérdés az lesz, lemond-e Bienerth Gusztáv vagy leváltják. Viharos körülmények között végül utóbbi történt, a közgyűlés óriási többséggel megvonta tőle a bizalmat. Új elnököt a jelenlegi közgyűlésen nem lehet választani, de eldőlt, hogy szeptember 24-és lesz tisztújítás. Alábbiakban olvashatja közvetítésünket a mai közgyűlésről.
Ki gondolta volna, hogy a hónapokon át tartó kínos üzengetés után a Magyar Úszószövetség volt és jelenlegi elnöke így egymásra talál?
Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke - szokatlan módon - méltatta Gyárfás Tamás érdemeit a vizes vébé kapcsán, ezért a hétfőre tervezett nyilvános vita elmarad a volt és a jelenlegi elnök között.
Bienerth Gusztáv tagadja Tóth István vádjait. Az úszóelnök szerint Tóth csak "15 perc" hírnévre vágyott. Megkapta.